"Are you ready to ROCK?!"
Milyen ismerős, mintha ezt tavaly már hallottam volna októberben egy másik húzott szemű pasas szájából...
Abból esetből tanulva most ráérősen, háromnegyed hat körül érkeztünk meg a Diesel elé, és álltunk be a sorba, ami meglepően rövidnek tűnt, de amikor kábé két órával később feljutottunk a lépcsőkre, hátranéztem, és láttam, hogy még kábé fele annyian vannak mögöttünk is, mint előttünk voltak. Valamint a sorban állás is ezerszer kellemesebb volt, mint Miyavi előtt - volt szép társaságunk, és helyünk is, hogy levegőt kapjunk.

"Sziasztok!"
Az a húsz másodperces döbbent csend, miután Maya megszólalt, annyira tetszett, hogy majdnem felröhögtem - tényleg nem számítottam arra, hogy az LM.C is fog magyarul beszélni, de Maya nagyon ott volt a nyelvben, nagyon szépen beszélt. Egy kis segítség után még a "szeretlek"-et is gyönyörűen ordibálta. És még Aijit is beszéltette :)
Ahhoz képest, hogy az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy mégis átteszik a koncertet a PeCsába, nagyon örülök, hogy mégsem tették. A Diesel nem valami nagy hely, viszont fura módon ezerszer jobban elfértünk, mint a PeCsában - ahol lehet, hogy többen voltunk, de nagyobb is -, körülbelül a harmadik sorban tomboltunk Asuval, Hanával, és Kovival, Kocchan pedig az első sorba is eljutott.
Mégegy jó pont, hogy volt légkondi! Igaz, hogy pont akkor kapcsolták be, amikor sikerült leszenvednem magamról a pulóverem, és rendesen fáztam tőle, de néhány perc múlva már nagyon kellemes volt.

"Girls! Boys! Girls! Boys! My girls! My bo... erm, my girls!"
A setlist nagyon jó volt, szinte végig énekeltem Mayával. Nagyon örültem, hogy játszották az új albumról a kedvenc számomat, a The Midnight Museum 4-et, és a ráadásban a Boys&Girls és a Rock the LM.C nagyot ütött. Élőben még az Optimisland is jó volt, itthon hiába nem tudtam meghallgatni soha :)
Maya tényleg egy őrült ember, és az őrültsége a közönségre is átragadt, legalábbis úgy tűnt, meg volt elégedve velünk. Nagyon tetszett, ahogy bemutatta a zenészeit, és ami még nagyon meglepett, hogy hozott egy tolmácsot is! Hajime nem igazán tudott magyarul, de nagyon aranyos volt, ahogy próbálkozott, és azért a tört magyart könnyebb lefordítani, mint a japánt, legalábbis nekem...

Koncert után beszereztem egy Wonderful Wonderholic albumot, meg némi vizet, aztán egy kis beszélgetés után hazajöttünk, de itthon Asuval és Kocchannal még hajnal kettőig dumáltunk. Mondjuk én egész éjjel alig aludtam valamit, mert a torkom egy részét a Dieselben felejtettem, és éreztem a hiányát éjszaka (meghát már koncert előtt se voltam valami jól). Reggelre annyira fájt, hogy beszélni alig tudtam, szóval olyan voltam egész nap, mint egy zombi, miután kikísértem Asuékat, sikerült normálisan is aludnom pár órát. Holnap pedig orvos.

De megérte. Nagyon is megérte.

Címkék: élmény