Szeptember 28-án újabb éjszakai túrára mentünk a családdal (és most Zsófi is velünk tartott) - ezúttal 10 km-re, egy igazán kellemes útvonalon.

Eleinte úgy volt, hogy nem megyünk, sőt, én nem is tudtam róla, hogy lesz, csak elkaptam egy beszélgetést anya és a bátyám között. Dani épp kérdezte, megyünk-e vele az éjszakaira, anya meg már mondta volna, hogy nem, amikor berobbantam, hogy MENNI AKAROK MENJÜNK!! Elújságoltam Zsófinak is, hogy milyen kár, hogy ő szombaton dolgozik, mert tök jó lenne, ha jönne ő is, erre kiderült, hogy szombat helyett vasárnap megy melózni, így tudott jönni ő is :D

Eléggé megleptem anyáékat, mert aznap dolgoztam és engem nagyon megvisel ez a meló... de erről majd később, és nem hitték volna, hogy 9 óra robotolás után még bevállalok egy tizest éjszaka. De nagyon megbántam volna, ha nem megyek.

Iszonyatosan jó volt! Rendesen ki volt plakátolva minden, az út mentén még plusz jelöléseket is elhelyeztek, nem tévedtünk el, csak talán ha kétszer voltunk bizonytalanok. Négy óra volt a szintidő és sikerült is teljesíteni! Kb. három és háromnegyed óra alatt értünk be, úgyhogy még éppen időben. Ez volt az első teljesített és így összesen a második túrám, Zsófinak pedig a legelső! Büszke vagyok ránk.

Hát igen... ez volt az utóbbi hónap kellemes része. A többi az... ajjaj.

Elkezdődött az iskola, amivel semmi gond nincs - az osztályunk egész kellemes, na meg ott van Zsófi is, így nem is féltem egy percig se. Habár kapásból kiderült, hogy a 30 fős létszám miatt feleztek az angol órákon, és harmadoltak gyakorlaton, és természetesen mivel én a névsor elején, Zsófi pedig a végén van, ezekben a csoportokban nem vagyunk együtt, de a tanítási hét legnagyobb részét akkor is együtt töltjük. Mellesleg már az első nap megismertem két jrockert (mikor sorban álltunk évnyitón, szóltam Zsófinak, hogy "Hé, annak a csajnak Gazettes táskája van!", erre az előttünk álló csajszi megfordult, hogy "Szeretitek a Gazettet?!", szal jó volt), és az én csoportomból két emberkével is hamar összehaverkodtunk. Az órarendünk kicsit brutális, halmozott órák tömkelege, de kibírható. Mondjuk az eléggé meglepett, hogy ahhoz képest, hogy már nincsenek alap óráink (matek, irodalom, stb.), így is 7-9 óráink vannak naponta... hát a gundel megoldja.

A bökkenő inkább a páratlan hetekkel van... a munkahellyel.

Igazából... nem kéne panaszkodnom. Nem bánnak velem se szemétként, se csökkentagyúként odabenn, nem a mosogatást, meg a vaxolást bízzák rám, hanem normális feladatokat kapok... de nem bírom. Annyira utálom, hogy nincs szó rá... nem a munkahelyet, inkább talán magát a szakmát. És még az is rátesz egy lapáttal, hogy egyedül én vagyok ott diák - vagyis van még egy csaj, aki már második éve van ott, de csak hétfőn és pénteken -, ráadásul nincs közel, vonattal kell mennem - pont ma meg is ittam ennek a levét... felsővezeték szakadás miatt törölték a járatomat, és egyszerűen nem tudtam dolgozni menni. Szombaton mehetek bepótolni... úgyhogy conon most nem fog látni senki.

Én tudom, hogy nem minden cukrász azt csinálja, amit most nekem kell... de ahhoz, hogy esetleg megvalósítsam az álmomat, amihez persze szükségem van arra a nyamvadt papírra, meg kell csinálnom ezt a két évet. Két év... atya úr isten. Ez a hónap is kétségbeeséssel, és zokogással telt. Ez az egy év távol áll tőlem, nemhogy még egy másik...

Az a helyzet, hogy szinte minden nap azon töröm a fejem, mit kezdhetnék magammal. Ha lenne lehetőségem más szakmát választani - amire persze van, de rengeteg kockázattal jár -, mégis mit választanék? A sminkelés tényleg érdekelne, de az bizonytalan szakma. Ugyanígy az írás. Az extrém dolgokról meg ne is beszéljünk... szívesen megtanulnám a műrasztakészítést például, de egy az, hogy rengeteg pénz, kettő meg hogy tartanám el én magam abból?! Az sajnos nem egy népszerű dolog.

Grafika... ezen gondolkodom sokat. Talán túl sokat...

Hhhhgggröááá, vissza akarok menni az óvodába.