Vasárnap este elmentünk a családdal éjszakai túrára. Hát, nem hittem volna, hogy ilyen tropa leszek utána :D

Van egy társaság, akik évente rengeteg teljesítménytúrát szerveznek, és anyuék eléggé rákaptak a dologra. Bevonták a bátyámat is, aki azóta mindegyikre elmegy, ha teheti, kupára pályázik (és év végén meg is fogja szerezni), és most is egy 70 km-es túrára készül.

Én is egy ideje szeretnék elmenni anyuékkal, de eddig az érettségire készülés miatt nem mentem, a nyáron meg nem igazán volt nekünk való. Most viszont megrendezték a 20 km-es éjszakai teljesítménytúrát (A Gyermekvasút nyomában), és mivel az éjszakai túra amúgy is jobban érdekelt, mint a nappali, mert hát éjszaka és tök buli, ezért kérdés nélkül belementem.

Nos, ha még nem voltál teljesítménytúrán, ne az éjszakaival kezdd. Bár igazából nekem se a 20 km-rel, se az éjszakával nem volt gondom, legalább is az elején. Fél nyolcra értünk az indulási pontra, ahol hatalmas sor várt minket, azt hittük, el sem indulunk sötétedés előtt, de aztán egész szépen haladtunk, és 20:54re megvolt az indulási pecsétünk amin 20:50 volt, Keri ki is akadt, hogy már négy percet vesztettünk XD. Az első ellenőrző pont pedig az indulásitól volt egy percre, azt hittük majd sor lesz, de nem volt. Annál jobban meglepődtünk a második pontnál, ahol viszont többet kellett állnunk, mint a regisztrációnál.

Várakozás közben rájöttünk, hogy a három elemlámpa közül igazából csak egy használható, a fejlámpánk, a másik kettőnek olyan gyér fénye volt, hogy amikor bekapcsoltuk, nem csak mi kezdtünk el röhögni, hanem az előttünk állók is. De egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy nem lesz rendesen fényünk; pláne hogy annyian voltunk, hogy szinte mindig volt előttünk is és mögöttünk is fényforrás.

Az ilyen túráknak általában az elején rájövök, hogy nekem nem való a természet, mert mindig minden hülye bogár betalál, de így éjszaka, amikor örültem, hogy a hülye kis elemlámpámmal azt látom, van-e kő előttem, vagy nincs, nem is érdekeltek a bogarak. Ennek örömére nem tettünk még meg három km-t se, megcsípett valami baszomnagy bogár a mellkasomon. Azt hittem, valami darázs lehetett, de a lámpafényben nem annak tűnt... mindenesetre nem kaptam a fullánkjából, ha az volt, viszont eléggé fájt, és a túra alatt nem is múlt el - kicsit felduzzadt, és rettentően szúrt, főleg amikor felfele mentünk.

A csípés ellenére őszintén rettentően élveztem a túrát. Sétálni az erdőben, miközben körülölel a sötétség... hatalmas élmény volt. Párszor azért megfordult a fejemben, hogy nem ezelőtt a túra előtt kellett volna megállás nélkül Slenderes videókat néznem, mert pár helyen még indokolt is lett volna, hogy megjelenik :DD Nem parázok attól a figurától, de úgy az éjszakában a sok fa között elgondolkodtam kicsit :D

Viszont a teljesítményünk nem volt túl jó. Négy óra alatt tettünk meg valami 7 km-t. Ebből is látszik, hogy éjszaka nehezebb menni, hiszen nappal anyuék ezt az egész távot rendes idő alatt megtették, most viszont lehetetlennek látszott, hogy szintidő alatt beérjünk a célba. Ez kicsit elszomorított, végül is ez volt az első teljesítménytúrám.

Gond nélkül (a csípésemet leszámítva) értünk el a feléig, és onnan indultak a problémák. Nappal annyira nem zavarja az embert, ha pár köcsög lekaparja a túrajelzést, vagy nincs rendesen kiplakátolva, hogy ERRE MENJ TOVÁBB... de éjszaka már kicsit zavaróbb. Először egy nagyobb csoporttal tévedtünk el, de ott hamar megtaláltuk a helyes utat ami itthon kiderült, hogy nem a helyes út volt, de jó irányba vezetett az is, viszont az azt követő ellenőrző pont nagyon rossz helyen volt. Több, mint negyed órát kellett lefelé sétálni, és út közben a velünk szembejövőktől megtudtuk, hogy a pecsét után onnan vissza kell sétálni, szinte teljesen az előző ponthoz, és onnan kell tovább indulni... na ne már! Lefelé is elég durva út volt, és ezt még felfelé is? Ráadásul lefelé is egészen eltévedtünk, és mire elértük a pontot, keresztanyám kissé kikészült. Megkérdeztük ott is a biztonság kedvéért a szervezőket, hogy merre, de ők meg nem navigáltak minket jó irányba... elindultunk felfelé, és mikor kiderült, hogy nem arra kell menni, már én is kezdtem kikészülni. És akkor hirtelen elhaladt mellettünk egy hadsereg (!). Egy lovag "ügetett" lefelé a követőivel... na én ott akadtam ki. Mi a halált keres egy páncélos lovag egy teljesítménytúrán?! XD Mindenesetre, rohadt vicces volt XD

Lementünk megint az elejére, de ott is eltévedtünk, ráadásul egészen durván. Senki más nem volt körülöttünk, csak mi voltunk hárman, tulajdonképpen egy normálisan működő elemlámpával... és ott kezdtem pánikba esni. Fél óra bolyongás után már majdnem el is sírtam magam, hogy ilyen nincs, hogy nincs itt senki, és nem tudjuk, merre kell menni... aztán végül felmentünk teljesen az előző ponthoz, és találtunk egy utat, amit a bátyám mondott ja, mert ő akkor már több, mint egy órája beért a célba, de ott meg nem volt olyan jel, amin tovább kellett volna mennünk. És igazából, akkor tisztában voltam azzal, hogy ha elindulunk az úton, később ott lesz a jelzés, de már annyira kikészültem és anyuékat is eléggé megviselte, hogy így eltévedtünk, hogy inkább felsétáltunk teljesen az előző pontig (ami a gyermekvasút egyik megállója volt), leültünk, és kisebb tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a vasutat, felszállunk rá, és hazamegyünk. Ekkor volt fél négy.

Úgyhogy, az első teljesítménytúrám sajnos nem sikerült. Nem mentünk végig, a 20ból 14 km-t tettünk meg bár bolyongással együtt volt az 16 is, beszereztem egy vadállatcsípést amitől másnapra vörös pöttyös lett a fél mellkasom, és úgy éreztem magam, mint akit egy vad buli után még helyben is hagytak, de még így is nagyon élveztem.

És jövőre meg fogjuk csinálni.

Addig pedig én is beszerzek néhány jelvényt a nappali túrákon :)